Mire gyűjtünk:
Adományozókat, támogatókat keresünk az alábbiakhoz.
1. Gyerekek számára folyamatosan keresünk jó állapotú fejlesztő eszközöket, játékokat, mesekönyveket, informatikai eszközöket, sportszereket és szinte mindtent, ami a fejlődésüket elősegíti.
2. Mélyszegénységben élők számára folyamatosan gyűjtünk szinte mindenféle adományt, amit az alapítvány 3.5 tonnás teherautójával előre egyeztetett időpontokban főleg gyűjtőkörutakon szedünk össze. Bútorokról kérünk képeket, mert a szállítást meg kell szerveznünk, valamint a támogatott személyeknek is meg kell mutatnunk, hogy mit tudunk vinni nekik. (Előfordult már, hogy nagyobb méretű volt a bútor, mint amekkora elfért náluk.)
3. Lelki, szellemi, karitatív központ létrehozásához és működtetéséhez keresünk mindennemű támogatást (pl. ingatlant, stb. stb.), ahol adományboltot is tudnánk működtetni.
Az adománybolt működtetését azért tartjuk fontosnak, mert a hozzánk tett felajánlások 80 %-a használt ruha és cipő. Viszont szükség van tisztasági és tisztítószerekre, élelmiszerekre és télen tűzrevalóra. Ezekre éves viszonylatban elég kevés támogatás érkezik. Szintén ilyen bevételből tudnánk segíteni az egyik beteg kislány támagatottunk orvoshoz történő szállítását is.
A Lélekgyógyító Alapítvány Felvidéki társszervezete az Človek pre človeka – Ember az emberért Polgári Társulás. A munkát közösen végezzük.
A munkánk hatékonsága érdekében több közösségi oldalon is jelen vagyunk:
https://www.facebook.com/lelekgyogyitoalapitvany
https://www.facebook.com/emberazemberert
https://www.tiktok.com/@lelekgyogyitoalapitvany
https://www.instagram.com/lelekgyogyitoalapitvany/